www.hss.de

A Hanns-Seidel-Alapítvány a bajor kormányzópárthoz, a CSU-hoz közelálló, a keresztény-szociális hagyományokra épülő politikai oktatási intézmény.


Rajta kívül Németországban további politikai alapítványok is működnek, így pl.
a CDU-hoz közelálló Konrad Adenauer Alapítvány,
az FDP-hez közelálló Friedrich Naumann Alapítvány,
az SPD-hez közelálló Friedrich Ebert Alapítvány,
valamint a Zöldek-hez közelálló Heinrich Böll Alapítvány.

Az alapítványok az 50-es és 60-as években jöttek létre, céljuk a politikai kultúra, a demokratikus gondolkodás népszerűsítése, valamint a szociális piacgazdaság értékeinek, hagyományainak megőrzése és tapasztalatainak továbbörökítése.

A Hanns-Seidel-Alapítvány több évtizede végzi folyamatosan és következetesen politikai és szakmai munkáját.
Névadója Hanns Seidel, volt bajor miniszterelnök és a CSU egykori elnöke, teljes meggyőződéssel vallotta és hirdette, hogy a politikának az egyén számára megtanulható és elsajátítható értékké kell válnia, mert ezen múlik kapcsolata az állammal és a társadalommal.

Az Alapítvány nemcsak Németországon belül, hanem külföldön is folyamatosan növekvő tekintélynek örvend. Nem kis része volt ebben Franz Josef Strauß egykori bajor tartományi miniszterelnöknek.
A Hanns-Seidel-Alapítvány Németországban és a világ 50 országában különböző programjain keresztül  képviselteti magát.

A programok megvalósításához szükséges anyagi fedezetet a német állam biztosítja. Mind az öt nagy politikai alapítvány költségvetési támogatással működik, és a központi pénzekből finanszírozott programok végrehajtásáért a Szövetségi Számvevő- széknek tartozik felelősséggel.

Az Alapítvány széleskörű tevékenysége Németországban és főként Bajorországban immár 40 éve:

Az Alapítvány támogatja a kutatást és az oktatást, tudományosan vizsgálja a különböző eszméket és újításokat, vitákat szervez, publikációkat jelentet meg, és az új, jobb megoldások térnyerését igyekszik elősegíteni.
Széleskörű politikai képzési kínálata a keresztény humanizmus értékein épül fel, és mindazokhoz szól, akik az állami és társadalmi életben aktívan kívánnak cselekedni a demokráciáért.
Az Alapítvány fontos célja - nemzetközi véleménycserék szervezésével - a népek egymás közötti megértésének elősegítése. Az Alapítvány közös felelősségünk tudatában feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon a földi lét alapjainak védelméhez, valamint a béke megőrzéséhez.
Elő kívánja segíteni az elemi alapszükségletek kielégítését, támogatja a hatékony gazdasági szervezetek kialakulását, a működő közigazgatást és a társadalom önszerveződését. Segítséget kíván nyújtani mindenkinek saját ereje és képessége jobb kihasználásához.
Célja az esélyegyenlőség megvalósítása mindenki számára. Tehetségkutató és -támogató tevékenységével részt vesz a felnőttoktatásban.
Fontos megbízatása, hogy ápolja a szellemi életet Bajorországban, segítse a történelmi műemlékek megmaradását, valamint az élő hagyományok ápolását és a bajor kulturális örökség megőrzését.

A névadó: Dr. Hanns Seidel
(1901. október 12. - 1961. augusztus 5.)

1947-1954 bajor gazdasági államminiszter
1955-1961 a CSU elnöke
1957-1969 bajor miniszterelnök

Amikor 1967. október 6-án a Hanns-Seidel-Alapítvány A kereszténydemokrata gondolat jövője Európában c. rendezvényével először lépett a nyilvánosság elé, névadójának neve és élete még élénken élt az emberek emlékezetében Bajorországban és azon túl is. A CSU egykori elnöke, bajor miniszterelnök olyan emberként volt ismert, aki kész volt áldozatot vállalni a fiatal demokrácia fennmaradásáért és fejlődéséért, aki kitűnt tenniakarásával, és szilárdan állt a keresztény értékrend talaján, aki kritikus távolságot tudott tartani az éppen divatos politikai irányzatokkal szemben.

Dr. Hanns Seidel messzetekintő stratéga és igazi realista volt. És bár mindig kész volt elveinek kifejtésére, mégsem volt a nagy szavak embere, bizonyára tiltakozott volna a modern Bajorország megépítője jelző ellen. A Hanns-Seidel-Alapítvány számára neve jelzi a fő orientációt, élete pedig igazi példáját adja a keresztény hitnek.

A spiritus rektor: Dr. h.c. Franz Josef Strauß
(1915. szeptember 6. - 1988. október 3.)

1953-1955 különleges ügyek szövetségi minisztere
1955-1956 szövetségi atomügyi miniszter
1956-1962 szövetségi honvédelmi miniszter
1961-1988 a CSU elnöke
1966-1969 szövetségi pénzügyminiszter
1978-1988 bajor miniszterelnök

A Hanns-Seidel-Alapítvány Franz Josef Straußtól kapta a legfontosabb és legértékesebb impulzusokat. Strauß elkötelezettsége, segítsége, tapasztalata és nemzetközi kapcsolatai nélkül az Alapítvány nem nyerhette volna el ma is élő tekintélyét és jelentőségét. Teljesítménye, alapelvei és programja meghatározó érvényűek, és a jövőben is fontos kötelezettséget jelentenek az Alapítvány számára.

Szabadság - igazság - béke, e három eszme jelentette Franz Josef Strauß számára a világpolitikai küldetést. Gondolkodásmódja igazi karaktert adott a politikának, tettei meghatározóak voltak a modern Bajorország számára. Franz Josef Strauß igazi homo politicus volt, máig is mércéje a politikai szaktudásnak, igazi humanista példakép, emberként pedig a bajor önértelmezés kifejezője.

Az elnök 2004 óta: Dr.h.c. mult Hans Zehetmair, Senator E.h.

1990-2003 a Bajor Tartományi Parlament tagja

1986-2003-ig a bajor államminiszter

1993-1998  helyettes bajor miniszterelnök

A Hanns-Seidel-Alapítvány müncheni központjában dolgozik az elnökség és az ügyvezetés. A szakfőosztályok itt végzik elemző és szervező munkájukat a kutatás, a képzés és a nemzetközi kapcsolatok területén. A németországi képzési programok a Wildbad Kreuth-i és a Kloster Banz-i képzési központokban zajlanak.
 

Az ügyvezető igazgató 2004 óta: Peter Witterauf

Nemzetközi Együttműködési Intézet (IBZ), alapítva 1976-ban Igazgató: Christian Hegemer  

Az 1977-es togo-i fejlesztési segélyprojekt volt a kezdet, ezt követően a Nemzetközi Együttműködési Intézet folyamatosan bővítette tevékenységét mind földrajzilag, mind koncepcióját tekintve. A 90-es évek elején nyitotta meg sorra irodáit a közép-kelet- és dél-európai országokban, elsőként Magyarországon 1990. március 1-jén, majd 91-ben Prágában és Pozsonyban, 92-ben Kijevben, Bukarestben és Tiranában, 93-ban Pécsett, 96-ban pedig Zágrábban. 2000-ben nyílik képviselete Szkopjében.

A közép-kelet- és dél-európai országokban lévő projektirodák munkáját Münchenből Dr. Klaus Fiesinger referatúravezető irányítja. 
A Hanns-Seidel-Alapítvány fejlődő és reformországokkal kapcsolatos koncepciójában a szociális tényezők erősítése ugyanolyan hangsúlyt kap, mint a társadalompolitikai struktúrák támogatása. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy az emberi erőforrást úgy lehet és kell fejleszteni, erősíteni és hasznosítani, hogy eközben figyelembe vesszük az adott országban érvényes szociális, politikai, kulturális és gazdasági keretfeltételeket. A Hanns-Seidel-Alapítvány fejlesztési, segítségnyújtási munkájában meghatározó elv, hogy a demokratikus állam megteremtésének együtt kell járnia a megőrzésre érdemes hagyományok tiszteletben tartásával. A projekteket az Alapítvány úgy építi fel, hogy az adott országok vagy partnerszervezetek ezeket bizonyos idő elteltével önállóan tudják továbbvinni.
Fontos szempont, hogy a projektpartnereknek lehetőséget biztosítson saját erőforrásaik, lehetőségeik jobb felismerésére és kihasználására. Ez a megközelítés a jövőben is meghatározó marad az Alapítvány munkájában.
Ma egyre inkább tudatosul mindenkiben, hogy a fejlett ipari és a fejlődő országok egy és ugyanazon világ részei. A jövőt csak közösen tudjuk építeni. Az igazságos szociális és gazdasági keretfeltételek, a jogbiztonság, a hatalommegosztás jelentik az alapját annak az igazságosabb politikai, szociális és gazdasági fejlesztésnek, ami több tisztán humanitárius segítségnyújtásnál: legfőbb célja a politikai stabilitás és a gazdasági teljesítőképesség előmozdítása.

Néhány példa az alapítvány külföldön végzett munkájából: Argentína: közigazgatás-fejlesztés;
Benin: közigazgatás-fejlesztés, Nyugat-Afrikai Munkavállalói Szervezet (OTAO), szakszervezeti képzési és továbbképzési programok;
Dél-Korea: közigazgatás-fejlesztés;
Egyiptom: közművelődés, társadalompolitikai továbbképzés (Nílus-menti központok), vezetőképzés;
Fidzsi-szigetek: közművelődési programok támogatása vidéken (súlypont: falusi kézművesség);
Izrael: szakképzés és technológia-központok az arab településeken, társadalompolitikai felnőttképzés;
Kína: Fuyang: tanártovábbképzés, Hangzhou: managerképzés, Nanking:szakképzés építési szakmákban, Pingdu: mezőgazdasági szakképzési központ, Shanghai: tanár-továbbképzés, szakképzési központ elektromos szakmákban, Shifyan: szakképzés, Wuhan: 1. Nemzeti Sörfőzési Szakiskola, Nanking/Changsa és Nanking/Weifang: szakképzés ipari késztermékgyártás területén;
Libanon: felnőttképzés, A jövő háza;
Togo: közigazgatás-fejlesztés, ipariskola;


Magyarország: management-tanácsadás, szakképzés.